a törékeny és múlhatatlan esték
úgy égnek rá gyanútlan a semmire
mint egy fenséges közelkép
lámpafényből ragyog ki egy utcavég
és viszi a holdsugarak keresztjét
az éjjeli ködtakaró alatt mintha álruhában
lopódzna noha távolodik tőlünk a szentség
tegnap még narancsos ruha fedte a
naplementét de most fakó palástja van
nem az ördögöt kell látni a csillagok
szarvában a ragyogás is egyre halványabb
még rendületlen hisz a föltámadásban
minden alvó sárdarab pedig ha az éj sötét
kötényét leveti az utca fölverhetetlen csöndjét
a holdtölték már nem öntik bronzba.
Murányi Zita (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése