Szalóczi Daniel: varázsujjak

Nekem varázsfilctollam van
ami alkoholos és lemoshatatlan
úgyhogy összekötök vele
mindent ami fontos:

Az ellenőrzőből a fekete pontos
részt kötöm a kukához
a piros pontokat viszont mindet apukámhoz
apát pedig anyához (bár az nagyon hosszú csík lesz)
kisebbik tesómat őt a telepisilt vízhez
mert tegnap együtt fürödtünk
és fúj! bele a kádba

A nappalt belekötöm az éjszakába
a mosógép zúgását a fülembe
arra szoktam elaludni arra az ütemre
vagy ha minden ruha tiszta
akkor jön az ablak
unalmamban varázserőt adok az ujjamnak
és összekötögetem az ablakkosz pontokat
a tornasorban álló lámpaoszlopokat
fényüket beteszem a pizsamazsebembe
álmokat firkálok a szemembe
(piros pontokat hatalmas szárnyakon)

de nem rajzolok sokat hogy ki ne száradjon
hüvelyket a számba
nyelvem a kupakja

mert holnap is szükség lesz a varázsujjakra.

Szalóczi Daniel (1984-)

Szalóczi Daniel: kavicsos

Kavicsokat szedett ki egy tócsából a partra
ormótlan, mocskos, seszínű köveket
ujjaival a sarat boldogan kaparta
aztán minden darabot játékvödörbe tett

Sóhajtozva és félig undorodva néztem
istenem, hogy mennyi körömsikálás lesz ez
hogy mennyi bacilus lehet a sáros lében
hogy majd hazafelé hozzáér mindenhez

és már ott tartottam, hogy keményen rászólok
amikor a teli vödörrel elindult felém
a hajából jókora sárcsimbók lógott
giliszta vonaglott a lábnyoma helyén

aztán egy mocskos kavicsot nyomott a kezembe:
- Nézd, apa, szerinted ez a kő miért szép? -
Miféle kérdés ez, csak ültem megdermedve
hogy ez a kis lélek a szépségen mit ért épp?

Gondolkoztam, forgattam az ujjaim közt, aztán
rátaláltam egy boltíves, sárgásbarna foltra
- Azért szép, mert látod itt a kavics arcán
a folt olyan mintha mosolyogna -

Ő is utánozta, aztán jött a következő
- És ez, apa, miért szép? - adogatta lelkesen
és lassan minden förtelmes kő
egy pillanatra átváltozott teljesen

tetőtlen házzá, csiszolatlan gyémánttá
uszonytalan hal ugrott a vödörtóba
átformálódott a szilárd anyag vággyá
a hiányzó részeket pedig a játék kipótolta

és akkor ott, mocskos pucér kézzel
éreztem hogy valahogy így szeret az isten
hogy a teremtés élményéhez semmi sem ér fel
s hogy az utolsó puha kavicsnál csodásabb nincsen:

- Ez már csak a kezem, apa! - szólt rám komolykodva
- de szívesen hozok neked kavicsot, ha kérsz még -
és hagytam, hadd fodrozódjon tovább a tócsa
a hajában a tincsek és a szívemben
a szépség.

Szalóczi Daniel (1984-)

Kántás Balázs: Dal

Üveg-arcú angyalok
gitárjátékában állt.
Hangja volt a levegő,
teste volt a félhomály.

Ujjai közt késhegyek.
Átszúrta az éjszakát.
Érintése lett a csend,
elméje az alvilág.

Kántás Balázs (1987-)

Ayhan Ey Gökhán: Kiss éji zene

berakja a zenét. Jim Morrison.
s rátenyerel a hold a mozdulatra.
teákat főz: filternyi alkalom.
a folyosó vég nélkül összehordja.

a zenétől egészen álomba süpped.
indulásra készen, de mégiscsak maradhat.
mint ki az éj ajtaját nyitja hirtelen meg.
helyet keres a szájban a szavaknak.

Ayhan Ey Gökhán (1986-)

Simon Márton: X

azért tartsd meg a titkaid,
mert úgysem derül ki, hogy mindenki
ugyanazzal a hat dologgal
operál

Ne hizelegj magadnak a hibáid súlyával.
Ne a hiányukról azonosítsd a dolgokat
Ne érj ki a lap széléig.
Ne komolytalankodj.

Egyetlen mozdulatsorba is kényelmesen
beleférnél, mint az idő - káromkodva hajolni
a felforrt motor fölé ezért igaz művészet
Tükörbe nézni ornitológia

Ami nem ellenállhatatlanul vicces
az legtöbbször kibirhatatlanul szomorú.
Vagy persze egyik sem csak ezüst,
mint a holdfényben a napraforgók.

Simon Márton (1984-)

Sztaskó Richárd: mintha kavicsot

minden
kezdődik majd
elölről semminek
se lesz vége da
capo al fine újra
meg újra mintha
kavicsot hajítanál a
tó közepébe és nem
akarna véget érni
a koncentrikus körök
remegése

Sztaskó Richárd (1987-)

Sztaskó Richárd: majd folytatom

majd folytatom
ahol abba se
hagytam

csak emlékezzek
miért is
kezdtem
bele –

Sztaskó Richárd (1987-)

Závada Péter: Preghiera invernale

Mi bántja? Fehér csöndjeit ma mért nem szórja szét?
Orcája mért ily sápatag?
Betett magának tán a fagy?
Magára vessen! – Ön rendelt mindent így voltaképp.

Ki más? E sértődött időt, e koszlott, sprőd avart,
a nagy, táskásra sírt eget,
mi új havakkal hiteget,
a friss sarat, mit régi, rossz abroncsunk fölkapart.

Nem túl nagy ár ez így? – mármint a télért – kérdem én.
Tagadja még? Ön is remeg.
Tisztelt Uram, engedje meg,
legyen nagylelkû, higgye el, nem csorbít érdemén.

Eljár fejünk fölött az év, lassacskán eltelik!
Küldjön hát könnyû, mély havat,
mely, mint az álom, megmarad
a párafátylas ablakok szemhéján reggelig.

Szép szó, mázas ígéretek? Ó, Uram, rég kevés!
Cselekedjék akárhogy is,
most már egész karácsonyig,
mint díszdobozban, ott lapul bennünk a kétkedés.

Závada Péter (1982-)

Dékány Dávid: Másfél

Egy mosogatógép hangjai
belülről ugyanolyanok,
mint amiket egy magzat
először hall az anyaméhben.
Ha lenne mosogatógépünk,
időnként biztos sokáig ülnék
nekidőlve, mintha egy terhes nő
ölébe hajtottam volna a fejem.
Ritkán főzök, úgyhogy
hűtőmágneseket tennék bele,
a földgömböt, a kacsás bögrét,
ragacsos utolsó kortyokat,
a színe miatt őrizgetett penészt.

Az ágytól a konyháig
sötétben is tudom az utat.
Most elkezdhetném kiszámolni,
hogy egy átlagos kapcsolat
mennyi folyadékveszteséggel jár,
de ez nem egy átlagos kapcsolat.
Elmentettem egy 10 órás felvételt
egy mosogatógép hangjáról,
azt fogom hallgatni az elalváshoz.
Amíg zárt térben maradok,
a tüdőm még mályvaillatú.
És képes voltam haragudni,
amiért túl gyorsan oldottad meg
a legújabb problémámat.
Én kicsit még gyönyörködtem volna benne.
Szólj rám, ha elfelejteném,
hogy neked sem egyszerű,
ha csak belegondolok, úristen,
velem lenni.

Dékány Dávid (1988-)

Krusovszky Dénes: Kavics vagy angyal

Mi repül utánam, kavics
vagy angyal? Legkönnyebb
kérdésemre ma sem hallok
választ, és hiába
indulnék már, lerúgott
cipőmbe egy szótlan gyerek
vetette meg ágyát.
Még nem aludtam el,
de szemem már zárva van,
egy apró dalt dúdolsz
nekem, és kialszanak
a világítótornyok,
„magányos fa volt, aminek
a koronájába ültem,
de erdő nőtt körém”.

Fáklyához szokott kezemnek most
egy gyufaszál is elég,
te se aggódj tovább:
„hiába épít odakint mindenki
gátat, bennem így is
megárad egy folyó”.

Krusovszky Dénes (1982-)