Az életünk alatt kincs hever.
A kereskedôk mind a
boltok ajtajában állnak.
A kézmûves kilép a
küszöbére, s dudorászva
ámul a nyirkos égen.
Összeszorul a szívem a
gondolatra: nyomot se
hagyva, minden a világon
elmúlik egyszer. De
most még tavasz jön.
S magamat látom:
nagy gyerekszemekkel
állok egy templomsárga
ház elôtt. Látom a régi
utcát, a szomszéd integet.
Hallom, hogy zsong a
szökôkút. Érzem a bodza szagát.
Ez az otthonom. És újra
elcsodálkozom, hogy a
boldogság milyen
bonyolult, és hogy
mindenre hasonlít, csak
a boldogságra nem.
Babiczky Tibor (1980-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése