Talán ez az első emlékem,
az élénksárga szúrás,
hirtelen öröm, aztán döbbenet,
ahogy megláttam a babakocsiból,
velem szinte egy magasságban,
az árok és a töredezett járda között.
Egy sárga virág.
Csak azt tudtam, hogy gyönyörű,
nem tudtam, de nagyon akartam,
felé nyúltam, és megmarkoltam a fejét.
A tenyerem, a sárga szín, a méh.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Demeter Arnold: Dióhullás
Igaz, amit mondanak az emberről. Vagy mindent összetör, vagy őt töri össze minden. Hogy hull a dió, abban nincs semmi idilli, a közelgő tele...
-
ahol csak szavak vannak, ott szükségszerűen félreértjük egymást. de ezek már nem azok, ezek most mások, újak. az ilyen szavak előtt mondják,...
-
az éjszaka csöndje takar a paplan alatt is eszembe sütsz valaki égve hagyhatott egy vágyat mérföldekről világítasz majd ha a nagy körhöz húz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése