úszott a partot szegélyező fűzfák néma
ostorcsapása is a mindenséghez konyult
a ködben láttam meg a teljességet
a szürke napban a holdat
két glória finoman összeolvadt
hogy fénykörbe vonja a júliusi túlpart
késő októberét a hattyúrajt odaképzeltem
a tollak lehetetlenül fehér színét két szárny
gyönge kört ível a vízre és tükrét
befonja a közepén megdobbanó
isteni szívverés.
Murányi Zita (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése