mintha csak a meleg vizes csapról lenne szó,
mert nem ők félnek a fulladástól, kik lábukat lógatják a kád felett
és édes ízt adnak a gőznek, nem, ők nem látják
a metszés fájdalmas báját, a tekergő indák karcolás nyomait,
az idő előtt elszáradt bimbókat, ahogyan nem látják
a tűznyelőt sem, aki kötelet ereszt le a torkán a gyomrába rejtett gyufáért,
és nem veszik észre a kihullt hajszálakat, amik szavak helyett esnek a prédikálóból,
szerintük ha a szél fúj, a fa lengedez, és elfelejtettek hinni a gravitációban,
különben is, sietni kell, nincs sok idő, egy vessző sem tart örökké,
röptében fogja el, majd gyorsan eressze, mielőtt őt is eléri a pont.
Rémán Zsófi (1991-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése