a villamos közepén ültem le
tudtam elolvad néhány óra és oda
a fény is másképp zuhan az üvegre
késő este lesz koromfekete
az éjszakát szorítani kezdi a csillagok gyűrűje
a hold örüljön hogy a világegyetem
eddig is megtűrte és hogy van két csücske
közepére néha az isten is lecsücsülne
a sínek a sok-sok dübörgő kerék
folyamatosan a műanyagba süpped
a hátsóm és ez a régi emlék színezi át az estét
nem is tudom miért örültem minek
az örömömnek miért nincsen súlya
és ha úgy nézem mint egy filmet a síneken
végigdübörgő kerék nem-e a mélység szavalókórusa
nem-e a vas ezüstje jajdul minden megálló
egy-egy félbehagyott strófa
és amikor sebességbe kapcsol a málló
városrészek is úgy dőlnek össze fekvő verssora
emlékeztet minden utca már elmosódtak a szavak
és oda az értelem vagy nem is volt soha
néztem az üveget ahova holdsugarakkal karcolt az éjszaka
és gyémántköreivel finoman megroppantotta a fénykorcsolya.
Murányi Zita (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése