a szemébe lóg a haja, miközben lefojtott hangon elmesél
valami iszonyút az életéről, aztán ugyanilyen halkan nevet a vicceiden,
aki egyetlen találkozás után is évekig tudja kísérteni az elkésett mondataid
és reggeli merevedéseid. Csontos arcú, szomorú nő az erdő.
Különösebb érdeklődés nélkül figyel.
Néhány emelettel a horizont fölött állsz az erkélyen,
mint egy szabadkézzel húzott, függőleges vonal egy darab
üres papíron. Hideg, jól eső reggeli szél. Üzenetet írsz.
Fél pohár, remegő hipó bennem a lélek.
A madarak azt mondják, baj van a hozzáállásommal:
ha igazán akarnék, már rég eltévedhettem volna.
A madarak azt mondják, felhívjuk figyelmét, hogy megnövekedett a
várakozási idő. Hívása fontos számunkra.
Türelmét kérjük.
Lelököd a poharat. Ahogy földet ér, megkondul egy harang.
A csapadék a levegőben lévő pára egyik megjelenési formája,
vagyis annak kiválásából származó folyékony, illetve szilárd
halmazállapotban a földre jutó… Segítsen már, nem érti?
Éjszakák hullanak a szájából, ömlenek, ez borzalmas,
maga ezt elképzelni se tudja, az Isten szerelmére, csináljon valamit!
Ha az evezőtollak levágására nem áll rendelkezésünkre
alkalmas eszköz, megoldás lehet kövekkel etetni a hattyút,
hogy ne szálljon el többé.
A kávézóban a szomszéd asztalnál valaki a laptopján
éppen GIF-et csinál egy videóból. Egy férfi leugrik egy szikláról.
Nem lehet tudni, egy filmből van-e, vagy valódi.
Régóta szöszöl vele. A férfi a képernyőn századszor is leugrik, meghal,
aztán kattintásra újra ott áll fenn. Valami még mindig nem volt jó.
Borotvapengékkel szórtam tele az etetőt.
A rossz mondataim voltak igazak. Te a jókat hitted el.
Az utolsó fát is kivágtam, nem tévedhetek el többé.
Mától az elütött vadak csöndjével fűtünk.
Simon Márton (1984-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése