Szilveszter Andrea: Románc

A megállóban szegődött hozzám,
Mint ahogy a kóborkutyák szoktak,
ha megérzik szatyrodban
a frissen sült kifli illatát.
Szeme tenger, bőre a homok,
Nem bántam, ha elkísér egy darabon.
Gyengéd volt, sokszínű és buja,
de leginkább igaz.
A fagyimba nyalt, óvatosan simogatta le a ruhám,
Elhalmozott színes virágokkal.
Esős napokon nyakamba fúrta az orrát.
Nem hitegetett és nem ígért.
Én pedig a homokba temettem minden kételyem.
Könnyű prédaként dobtam magam karjaiba,
Átölelt, álmaim ringatta.
Egy este, amikor éppen szájon csókolta
a horizontot a nap,
ő megcirogatta arcom,
s még hallottam, ahogy
bőröndjét összehúzza.

Hajnalban hiába kerestem,
A partra rohantam,
mint ki valamiféle magyarázatra vár.

Homokba rajzolt üzenet –
Viszlát, jövőre,
A nyár.