másik fa amelyik a nemtudásnak terem
egymásba nézve ez lehetne az édenkert
a távolság röntgenfelvételeként
rajzolódik ki lépted körvonala
egy eltűnt időnyi ütésre az
örökkévalóságba távolodsz még mindig
az elveszett kertre gondolok miért
nem osztódással szaporodnak a kígyók
a lélek meztelenségén tenyered az éhség
talpadon sár hűl ki a föld
a sötétség ablakában ülök s
mézsört iszom mint a valkűrök.
Murányi Zita (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése