Cipője talpán égbolt-ütem.
Dallamot vált, közben félrenéz.
Nélküled. Nélkülem.
Megáll a nyár, amíg hangol.
Emelkedik a hang a hanghoz.
Átnövök lassan önmagamból –
önmagamhoz.
Székely Szabolcs (1983-)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Turi Tímea: Két levél
„Néha egy-egy arcban meglátom, milyen voltál, amikor még nem ismertelek. Igyekszem őket nem bámulni, de nehéz. Mintha meglesném azt, amihez ...
-
Talán ez az első emlékem, az élénksárga szúrás, hirtelen öröm, aztán döbbenet, ahogy megláttam a babakocsiból, velem szinte egy magasságban...
-
Dehát direkt figyeltem, hogy a kedvenced legyen… a kávésbögre, amit tegnap törtem el. Azért kiabáltam a boltban, hogy téged nézzen mindenki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése