Nehezen haladsz,
mintha térdig érő vízben próbálnál meg futni,
talán felolvadt az északi sark,
vagy legalább az az egy tonna fagyasztott hering,
amit az ünnepi vacsorára vettetek,
de végül sosem ettetek meg együtt,
mert egy idő után lelkiismeretfurdalása volt
még a gondolattól is,
hogy megeszik egy élőlényt.
Te viszont hiába mondtad neki,
hogy egyre csak fogysz
lassan az összes húst lerágja a csontjaidról.
Másképp nem is történhetett volna:
ő azt mondta, mindig megbecsült,
pedig kilövési engedélyt adott a ritka állatokra,
és amikor már csak páran maradtak,
akkor kezdte őket a családjának nevezni.
Végig együtt száguldtatok a szép jövő felé,
ezért elhagyni őt olyan volt,
mint egy mozgó járműből kiugrani
Most utoljára állsz előtte
hallgatod a szidalmait,
hogy gyűlöl és egyébként is, hogy nézel ki,
most először veszed észre,
mennyire megkönnyebbül attól, hogy kimondja
Arkhimédész törvényére gondolsz
és hogy az iskolában miért nem tanították,
hogy ugyanez működik az emberi kapcsolatokban is
minden testedbe mártott szó a súlyából annyit veszít,
amennyit belőled kiszorít.
Izsó Zita (1986-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése