egy szívet. Neked akartam adni.
Becsomagoltam szaloncukorpapírba,
és gombostűvel a tenyeremre
tűztem. Nem vetted észre.
Ha tudnám, mi volt a jeled
az oviban, talán nem rontanám
el újra és újra. Most ott dobog
a szív a narancsostálban,
lábnyomok az ágyamon,
ujjnyomok a nyakamon. A
polcon ragadós cetlik a kezeid,
a párnámon megint a te arcod.
Citromot facsarok a teába, és
begyűröm a szekrénybe az összes
mástól kapott mosolyt.
Horváth Krisztina (1986-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése