miért beszélek még hozzád.
Nyilvánvalóan süket fülekre talál
minden imám és könyörgésem.
Úgy tűnik, most már te is látod,
hogy túlságosan félresikerültem.
Beletörődtél, hogy hiába javítgatnál,
toldozgatnál-foltozgatnál a végsőkig,
akkor se működnék perkeftül.
Talán funkcionálnék ideig-óráig,
de aztán egyszer csak elkezdenék
nyikorogni az illesztések mentén,
beakadna a lemezem, megint
ugyanazt mondogatnám újra és újra,
és végül biztosan az őrületbe kergetnélek.
Így aztán lemondtál rólam, Istenem,
én azt hiszem. Hiába szólongatlak, mint
áruházban elhagyott gyerek az anyját,
nem ugrasz elő a konzervek mögül,
hogy megvigasztalj.
Egyre több idegen néz felém
rosszallóan vagy értetlenül,
de egy se lép oda hozzám,
csak megcsóválják a fejüket, és
áttolják a kocsijukat egy másik sorba.
Azt mondják, Istenem, hogy ott vagy
mindenben és mindenkiben,
de sajnos, ez engem
egyáltalán nem nyugtat meg, mert
mást se láttam a világból,
csak ezeket az értetlen arcokat,
mielőtt kitépték a kezüket a kezemből,
és elfordultak tőlem. És nagyon sokáig
kerestelek magamban is, Uram,
de nem találtalak meg,
akármilyen mélyre merültem,
hiába tapogattam végig a sarkokat és
a befőttek mögött a polcok hátsó részét,
nem találtalak meg, nem volt ott más,
csak pár porcica és finomszálú pókháló.
Rékai Anett (1999-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése