azt ne mondjam, óvóhelyre,
ahová visszahúzódva, csiga
házába, lovag túlméretes páncéljába,
elrejtőzhetek a világ elől.
De ez a búvóhely nem
tőled óvna, pedig hát
a világnak része vagy te is,
bár kilométerekre tartózkodsz, a város másik felén,
körbeleng mégis az illatod,
megjelensz erre-arra utca-
sarkon befordulva, ahogy sietek a
törzskocsma törzsasztala felé,
meg ne tudd, már megint
inni akarok, elittad már, mondod,
túlzol kicsit mindig, aztán
elbújsz egy angyalszárny erezett
tollazatában.
A részem kezdesz lenni,
bennem is engem követsz,
a búvóhelyre, ahol – gyorsan
összefoglalni, hogy is lehetne? –
igazából ugyanaz van, mint kint,
csak bent. Akkor minek vágyom rá ennyire?
Isten tudja – vele amúgy is lenne dolgom –,
mikor körbeleng mindig-mindenhol az
illatod, mikor téged várlak, tőled rettegek
egy utcafrontot pásztázó búvóhely magányában.
Élő Csenge Enikőnek
Nagy Balázs Péter (1994-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése