mint a világegyetem titkait. Úgy ülsz
előttem, az illatod betölti a nappalit.
Azon aggódsz, hogy elszaladnak
a percek, amiket csak nekem
tettél félre. Kitöltöd az életem.
Mint én a vizet néha a pohárba,
ha engeded, csak azt iszol, a többi
drága, mondod. Majd aztán azt
közlöd velem, hogy én meg a tiédet,
de teljesen, mosolygás a képeken.
Közös múlt, nézzük, hogy mit
örökített meg a gép, nekünk,
veled, mintha ismernénk az életet.
De nem. Csak néha sejtünk valamit,
de elvetjük, mert nem biztos,
majd nő belőle más. Újabb
fotómontázs. Pillanatok, csak
hogy legyenek dolgok, miket
majd valaki később előszedeget.
Tokos Bianka (1991-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése