mint valami finom szürke ruha távolabb kirajzolta
ívét egy ezüstszínű pocsolya belehullva az elmúlás
is kész a megújhodásra két levél között még láttam
az aranyszínű makkot a nap szorította mint szerelmes
az utolsó lehulló rózsaszirmot a földön fekvő árnyékokon
csillant meg a nyirok amin a föltámadás hagyott
lenyomatot a keresztfa ugyanennyire megizzadhatott
a földet járták át sóhajok s halk zörrenésükkel
a mennyeket szakították le a levélkalapok.
Murányi Zita (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése