2025. április 23., szerda

Simon Bettina: A táj magánya

A táj nem ideges, te vagy az,
mert véletlen az idill. Mi van,
ha mégis találsz egy kertet,
ahol nyugodtan élhetsz.
Ismered a benne élő állatok nevét,
és ha megszólalnál, felismernék a hangod.
Helyesen, jól hallhatóan válaszolni,
mielőtt elfordul tőled, aki kérdez,
és akinek a szájából nem szavak,
hanem élőlények jönnek elő.
Két út vezet kifelé,
alig van köztük különbség.
Bedobnál egy követ a vízbe,
de a csend nem engedi.

*

Egy tágas, félig elpusztult táj.
Csak belülről újítják fel a megsérült
épületeket, így emlékeznek a háborúra.
Régi fényképeiket kidobálják.
A konténerek hetekig járják a környéket,
és valaki elkezd beszélni a többiekhez.
Kár elégetni, elég lenne széttépni őket.
Így azt fogják gondolni, üzenni szeretnénk
ezzel a nagy tűzzel. Vigyázzunk, nehogy
az isteneink észrevegyék, hogy sikerült


életben maradnunk.


Simon Bettina (1990-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kovács Bálint: többé semmi

de nem így volt a polcon a bögre a kávéscsésze helyére téve apróság nyomban feltűnik mégis mindenhez hozzá- nyúlt amíg én nem a szennyesta...