geometrikus minták a textilen –
látszatkacsintás az önámítás földjén.
Üres verandák, virágföldes vödrök,
kifordult gyökerű muskátli piheg
a pillanatnyi szélben – cirádás
keretből fénykép mosolyog,
eltátogja, mi volt e kőrakás helyén.
A Remény utcában ma minden van,
csak remény nincs. A ruhák rondák,
bár szépek az emberek. Két ördögszemű
kislány – angyali vonásokkal – termetes
vérebet kerget, kavicsokkal dobálja meg
az arra járót, lovak nyihognak vágóhídra
menet. Egy falu lemészárolt jobbágyai
a patak túlpartján éjszaka felhördülnek.
A csontjaikra épült telepen suhognak
a nyitott imakönyv lapjai, peregnek
a gyöngyök a selymes, száraz ujjak között.
A szájak meg azt tátogják, a hangtalanok,
hit van, szeretet van, csak remény nincs.
Nagy Márta Júlia (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése