más egek alatt akarok dolgozni
gyászolni és játszani
más színekkel akarok szétmázolni
minden vízszintest az életemben
2
én émelygek a magasságváltozástól
de miután hullámzó vasútként
végigrepülök az eseményeken
az összeollózott és összegyűrt versdarabok
mint a kenguruk
ott maradnak a zsebemben
3
a nyár mindig szívverésemre táncol
a nyár mindenben ártatlan
a nyár mindig szerelem
a nyár önmagában elégő gyufaszál
piromániás isten teremtménye
a nyárban nincs jövő sem jelen
csak ütköző atomok, ólomég,
és csontokig erőltetett csókok
4
velem vagy?
hallgatod mit mondok mikor tényleg csendbefeszülök?
akkor értheted hogy nekem nem elég
a narancssárga autók vigasza se
a lónyállal kijelölt lugasokban sétálni sem
mértékegység már csak te lehetsz nekem
5
(magamat hamisítom megint
amíg rá nem jönnek)
– körültáncoltak már elégszer –
mondta a karomtól vonogatva
– csak javíts magadon nyugodtan
látod
én is effélét csinálok –
jelentéktelennek éreztem minden küszködést
minden oltalomra vágyó embert
minden felhatalmazottat és minden felhatalmazót
aztán füstbement böjtök elől menekülve
manzárdszobákban raboskodva
később megtanultam a tetőtéri ablakokból is kilesni
hogyha véletlenül jönnél
akkor meglássalak
bár esélytelen volt
6
mostmár csak emlékezek és ülök hervadtan
nézek szerte a művilágon
műterekkel műfákkal és műemberekkel
aztán vissza sem nézve
szaladni-szaladni
amíg már csak repülni tudnék
az égből látnám lengő kicsinyített
testeteket
és semmitérő szabadságom lenne a jelen
Komán Attila (1997-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése