sugarait sorra elpotyogtatja a nap
zöld cipők ropognak a hajnali tűztáncban
a levél ellenszegülhet a lombhullásnak de
fölállnak-e fekvő fűszálak
megpillantod-e a fényt
ha arcodra ejtik az éjszakákat
ebben a múlhatatlan örökkévalóságban
szél korbácsolja a gallyat mennyivel lesz sötétebb
ha fák törzsében az évmilliók is összesimulnak
az ember halhatatlan lassan az égig növekszik
akár karcos szívén a bánat
örök álma maradhat-e az isten
sebző tüskéjeként lángolhat-e a csillagomlásnak.
Murányi Zita (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése