össze lehet illeszteni, mondtad
nekem azon az éjszakán,
a lakótelepi erkélyen,
amit te balkonnak hívtál.
Később a szentjános bogarakról
beszéltünk, cigarettád parazsával
mutattad, hogyan repültek
mikor utoljára láttad őket.
Én a lombról meséltem, a vérszilva
ágairól, amik az ablakomon
kopogtak, ha fújt a szél.
Most azt hiszem, mindig fújt.
Ezeket a képeket illesztettük össze,
nem logika, hanem elszántság szerint.
*
Csak részletekben tudok
elbúcsúzni tőled, ma
a vállaidat, holnap majd
a hátadat gyászolom.
Ki akarok vinni mindent,
a lomtalanítás nyugalmára
várok, nem jön el, egy üres
testre, ami újrakezdhető.
*
De így jutsz eszembe még most is,
állsz a vakufényben, kivillansz
a vízből és nem nézel a gépbe.
Miért nem nézel rám?
Úgysem számít már. Nem.
Még most is így látlak,
sötét folyó, félmosoly, láthatatlan túlpart.
Folyton a semmi felé fordítod az arcod.
Krusovszky Dénes (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése