Egyik sem én.
Most nagyon el tudnék mesélni akármit,
bár az egyetlen szavam ez a takaró.
Nem volna rossz kinézni.
Félálomban a vállammal érinteni egy hátat.
Minden ablak. És minden bőr.
A lombkorona mélyén erdőtűzről az ének.
Ezt valahogyan biztosan hívják. Unni
és elviselhetetlenül akarni egyszerre.
Én úgy hívom, kedd. Felvenni, ahogy alszom,
és azt nézni vissza egész nap. A semmi teremőre.
Simon Márton (1984-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése