kőről, ami a szép, áttetsző vízben süllyed –
erről, mert ezt akarom. Ez könnyen elképzelhető,
veszélytelen, kicsit unalmas is. (Engem nem
érdekelne.) Azért jó lesz – jó, mert nem leszel
benne. Tényleg csak a kavicsról szól. Ahogy süllyed.
Ez így mellébeszélés, persze, de az a lényeg.
Nem derül ki, milyen érzés a kezedben –
milyen volt. (Pedig ezt a kavics is tudhatja.)
Nem fontos, ahogy az ízed távolodik – felszíntől
ez a darab fehér kő. Szóval ennyi az egész. Süllyed.
A súlyából annyit veszt, amennyi kimondható.
De kövekről nemigen beszélünk. Még annyit se,
mint a hazugságokról. Például. Ezért is szól róla.
Vagy mert mindegy, miről. Mert az a két-három szó,
ami nem lenne mellébeszélés, nálad maradt. Nekem ez jutott.
Arról a kavicsról szól. Feneketlen vízbe esett,
szóval most, nagyjából örökké, merül.
Simon Márton (1984-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése