Nagy szavak? Nincsenek. Kicsik sem.
Az igazi gyász mély. Leginkább hallgatag.
Csak kulcsok vannak, túl sok is, idegenné
lett ajtókhoz, s valami ősharag. Tárgya nincs,
nem oldja semmi. Csak kulcs. Az van. Meg ajtók,
amiken bemenni… ehh. És kín, és vigyor,
míg a szív szakad. No, meg új nap, mi alatt - mondják -
nincsen új már. Helyes. Ami volt - így marad.
Megszokom majd. Tudom. Megszokni semmi.
Érezni. Na. Az. Folyton keserűt nyelni,
és az a millió, őrjítő gondolat, hogy ugorj elé! Ki!
Le! Vágd fel! Nyeld le! Idd meg! Iktasd ki magadat…!
A jövőnek nincs képe immár, tehát én,
úgy tűnik, kép-telen vagyok. Tavasz,
meg ibolyák, meg színesre lobbant párok… jajj…
Ti! Élők! Hagyjatok… Hagyjatok!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Kovács Bálint: többé semmi
de nem így volt a polcon a bögre a kávéscsésze helyére téve apróság nyomban feltűnik mégis mindenhez hozzá- nyúlt amíg én nem a szennyesta...
-
Most úgy hallgass, mint akinek egy fél országot leromboló viharból csak egy nátha jutott. Most úgy hallgass, mint aki most tudta meg, hogy s...
-
Indulnál, de még nem engedlek haza. Majd csak akkor, ha már annyira fáradt leszek, hogy a távozásod után rögtön elalszom, és nem marad időm ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése