a szél összerendezi, nézlek,
hogy e délutánt, mint gyűrt papírlapot,
ibolyakékbe áztatod.
A teraszon ülünk,
fehér csészék előtt,
s elgondolom a babérliget árnyait
feszített vizen, bedőlt
ablakok tükrét, lámpasorban
a virágok vörösét, nézlek,
ahogy az orr finom vonalán
a fény fel-felragyog,
s barnáll ablakod
szegletén egy veréb csőre,
tolla, lába, s te
kihajolsz rebbent szárny után,
mintha már angyalként -
elhull a mag.
Babiczky Tibor (1980-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése