hogy élesebb maradjon, mint a nyár levendula illata:
A távoli homályban elveszítjük az emlékeinket arról,
hogy milyen is lehetett valaki, akit szerettünk.
Csak a vonatok ütemes zakatolása maradt.
A térképek szélei mentén haladva tanuljuk meg
értékelni az út melletti napraforgókat
és a kikötők fekete tengervizét
az ablakon csak tükröződő árbócok csúcsaiból sejthetjük.
A táj elmarad mellettünk.
A szobanövények megadóan elhullajtják utolsó leveleiket
és megszüntetik a beléd vetett hitüket.
A függönykarnisról leszaladt két karika.
A szekrény tetejére száműzött érzéseid gyökeret eresztenek
és ahogy elkapják lassú mozgásnak indult lábad,
remegve közeledsz felém.
Visszakacsint rád a házak között a nap utolsó sugara
és te szomorúan haladsz tovább:
kirajzolódott egy arc pontos körvonala.
Úgy rohansz ki az ajtón, hogy be sem zárod.
Az utcafronton elhadart imák maradékait
elviteles papírzacskókban görgeti a szél körülötted,
de már látod a sínt, a térkép szélét,
és van rá esély, hogy utolérj,
vagy hogy megállj végre.
Benned fut össze
minden.
Dalmai Rozi (1998-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése