korlátján inkább olyan mint Wilde Boldog
hercegének szobra mintha a boldogság árnyékába
fogódzkodna a fekete vasba belekarmol a melankólia
a koronáját szeretem nézni rajta a fekete háromszögeket
ahogy alatta az a sovány fekete test
meggörnyed körülötte nem öregszenek meg
a Duna fölé emelkedő meredek hídpillérek
a háta mögött a kilométeres üveg
amire piros betűkkel írták ki hogy Turkish Airlines
megremeg ha repülőgép helyett felhőnyi cukorsüveget
koccint meg madárszárny az olyan mint egy mennyei bebocsájtás
az ülés maga a tehetetlen várakozás gyerekkoromban én is
ott ültem a tűzijáték fényeiben fürdő korlát
nemegyszer törte föl az ülepem mégis
mintha odafönn egy piros zongorán
játszana isten és aztán leeső petárdák
mártották vérbe apa nyakát
később pont ugyanott szorongatták
meg csak arra már azt mondták hogy a halál
és zsibbadt a keze pedig ha újra fölkapna a levegőbe
gondolom ahogy a királylányé olyan görbe
volt a könyöke a szíve alatt fedeztük föl a sárga nyilat
a nap szúrt a kőbe és erőt gyűjtött hozzá hogy végképp összetörje.
Murányi Zita (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése