Végül leadtuk az összes plusz kilót,
Meg és felvettük a mind a legszebb ruhát,
Megkaptunk mindent, akit akartunk.
Összecsaptuk a kezünk és
És nem volt merszünk feltenni a kérdést:
Boldogabbak vagyunk?
Végül megtanultuk mind a leckét
És letettük az összes vizsgát,
Megemeltek előttünk minden kalapot és
Bezsebeltük az összes diplomát.
De nem lettünk boldogabbak.
Végül megépült a ház,
A nyaraló is persze
És mi rendben tartottuk az összes szobát,
Virágokat ültettünk,
Kitéptük az utolsó gazt,
eltüntettünk minden huzalt és porcicát.
És nem tudtuk, hogy boldogok is lehetnénk.
Megszültük az összes gyermeket,
Kifizettünk minden számlát,
A szabályok szerint játszottunk,
Lenyelni, elnyomni, feledni, eltompítani,
Mig végül meg nem
boldogultunk.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Turi Tímea: Két levél
„Néha egy-egy arcban meglátom, milyen voltál, amikor még nem ismertelek. Igyekszem őket nem bámulni, de nehéz. Mintha meglesném azt, amihez ...
-
Talán ez az első emlékem, az élénksárga szúrás, hirtelen öröm, aztán döbbenet, ahogy megláttam a babakocsiból, velem szinte egy magasságban...
-
Dehát direkt figyeltem, hogy a kedvenced legyen… a kávésbögre, amit tegnap törtem el. Azért kiabáltam a boltban, hogy téged nézzen mindenki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése