látom a habok vonulását,
ahogy testem elmerülő fehérjein
megakadni tűnnek majd
szétpukkadnak azok a formák,
amik ilyenkor szét kell hogy pukkadjanak.
Nem kérdeztél semmit
a tegnapi napról –
nem is mondanám el mennyire
szétválaszt minket minden nappal
előbbre ez a be nem teljesülés,
a nemtörődömség egyszerűbb minálunk,
mint a hófehér és összekuszált hallgatás.
Zajosak a napok ebben a csendben,
belemászik az űrbe minden
kicsinyes és törékeny vádaskodás.
Nem kérdezel, de nem is mondanám el
milyen képlékeny vagyok, most már
saját kijelentéseimben hordozom
a fenyegető magányt.
Károly Dorina (1996-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése