fékeznek idegen állomásokon
néha köd van néha eső pereg
nem jöttem – nem vagyok – csak távozom
erdőfoltokról leszakadt elvesző tisztások
őzek riadnak – ködkísértetek
futnak tőlem mintha önmagamtól
a hajnal csak hajnal nem mutat keletet
üres vagontető az ég helyett
szakadnak róla megszokásaim
ködbe fúrt síneken menekülök így
nem állok meg az állomásain
vársz majd rám egy megnyugvó reggelben
hajadba akadnak a szél fürtjei
vársz majd csorba mosolygó lépcsőn
egy olyan hétköznap mintha ünnepi
őzek riadnak – ködkísértetek
futnak tőlem mintha önmagamtól
a hajnal csak hajnal nem mutat keletet
üres vagontető az ég helyett
szakadnak róla megszokásaim
ködbe fúrt síneken menekülök így
nem állok meg az állomásain
vársz majd rám egy megnyugvó reggelben
hajadba akadnak a szél fürtjei
vársz majd csorba mosolygó lépcsőn
egy olyan hétköznap mintha ünnepi
Dávid Péter (1980-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése