Ez a tízpercnyi végtelen,
ez a rezzenetlen, örökkévaló buborék,
amiben ülök,
ideiglenes halhatatlan
itt a keretes semmiben,
és hiába kéne inkább mosogatnom
vagy szellőztetnem,
ezt írom,
ezen keresztül figyelem, mi történik,
így nézelődöm
befelé menet is kívülről nézve magam,
mint filmezés közben,
ha az alámerülés előtt
veszel
egy nagy levegőt,
és a főhőssel együtt visszatartod,
hogy lásd,
te meddig bírnád,
mikor fulladnál meg –
csak most a rizs a főhős,
és én vagyok a levegő,
nem fuldoklunk,
legfeljebb kellemesen félünk,
mi kerül elénk itt a végtelenben,
minél rosszabb, annál jobb,
mert titokban még mindig azt várjuk,
valami szíven üssön,
valami tönkretegyen,
valami igenis tegyen tönkre,
mintha ez bizonyítéka lenne
egy kérdéseken felüli indoknak bármire,
holott körbe nézve
lassan
minden pillanat megrendítő,
csak mi nem vagyunk már
alkalmasak a megrendülésre,
teli üvegeket falhoz vágni jobban szeretünk,
mint inni,
és hiába írjuk ezt a verset,
itt és most
egy örökkévalóságig,
amíg megfő a rizs,
mert egy örökkévalóság, mire megfő,
hiába próbáljuk,
a versek semmire se jók,
pedig véget érhetne tőle legalább az egyik
örökké tartó háború,
nem ér,
pedig az volna a valami,
és vigasztalni, az majdnem a végtelen –
mondanom kéne vajon ezen a ponton,
hogy szerintem minden oké lesz?
Szerintem semmi sem lesz oké,
és ha ezért vigasztallak, ne nagyon higgy nekem,
ugyanakkor vigasztalódj meg azért,
csak tudd, hogy egyébként
nem kéne,
látod, én is
üres ruhaboltokba járok kérdésekért
a válaszaimhoz,
ahol kilátástalanul üvölt a zene
a ronda pólókra,
mert ebben ismerek magamra,
az üres kérdésekre adott érzelmes
válaszokban,
de most csend az ablakokban,
hét fok,
kés a vasárnap szívében,
áll a ház,
és áll a bolygó,
és én itt ülök melegítőnadrágban, esőzajban,
a konyhaasztalnál,
és nézem az életet,
szép piros pulcsit,
és nem fázom,
de belülről kapargatom ezt a végtelent,
amiből nincs szabadulás,
ahol
fáradt arany vonalak kötnek össze
mindent mindennel,
földet az egével,
éjt a nappal,
engem a lélegzeteddel
örökre,
vagyis
pont amíg megfő a rizs.
Simon Márton (1984-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése