hányszor volt már késő
és mióta reménytelen
tudom hagyd
induljunk gyere
menjünk inkább
végig a szövegen
amit nem is értek
bár szomorúnak tűnik
sok benne a feltételes mód és a múlt idő
vesszünk el
keressük egymást
a hollétünkre vonatkozó
kérdésekben
bozóttüzekben
ciánszennyezésekben
tarvágásokban
az egymást kizáró szükségletekben
a humortalan elmúlásban
sétáljunk
amíg a túrahajó kapitánya
bejelenti épp most megérkeztünk
a delfinek élőhelyére
mire egy szőke nyugdíjas végre
csurig teli hányja
rózsaszín szalmakalapját
süssön épp a fejünk fölött
a jelentés
amibe
nem lehet belenézni
csak mindig tovább
kopottas mondatszerkezetek
összevissza dobált szobányi szürke tömbjein
mászva át nehézkesen
ha levelek lenyomatát tapintva ki a betonban
ne kérdezd hol a nyírfaerdő nyári jégesőben
csak hozd a mozdulataid
menjünk
a szöveg széle
a kijárat felé
egyszerre lépkedve némán
száraz szemekkel
hűvös tempóban
ahogy az
ablakból zuhanó virág
süllyedő fehér gondolat a mélység fejében
ebben a mondatban
amiben minden úgy van
ahogy a többiben semmi
így megyünk
mert annyit tudok
mint a vakok az árnyékról
rólad
velem vagy
Simon Márton (1984-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése