árnyékod hosszú folyó:
egyre csak duzzad,
ahogy távolodsz.
És hiába ered tőled minden,
hiába torkollhatna deltámba,
hullámaid már
nem érik el a partot.
Feketére éget a nap,
árnyékod szurok,
ragadós nyomokat hagysz
mindenfelé,
arcomon, a járdán.
S ahogy párolog
kettőnk közül,
ez a fekete csík,
remeg minden,
akár víz fölött a város.
Este a holtágban
szűköl egy kutya,
nem tudja kinyalni
a vízből a holdat.
A meder aljára fekszem,
hogy fekete legyek egészen
én is, s hogy lássam
hullámzó arcodat,
amint a hídról nézed,
a testemet nyomó víz
hogy töri össze végleg
felettem a fényt.
Terék Anna (1984-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése