az ökörnyál arcunkra tapadt.
hajam illata szálló pernye.
hiába tagadod, szereted az őszt,
és a belémhorgonyzott ködöket is
látod az ablak alatt.
a lépcsőket úgy járjuk, mint megzavart
őzek, novembert érzünk a fűtött levegőben
hátamon sár, orromon avar
(hátadon félelmem, orrodban füst),
rohadó titkaink elássuk mélyre, s a föld alatt
összeérnek még féltett tagjaink
a feloldozás, ősszel s télen
mint tollhullás az égen, oly melegen takar
Kustos Júlia (1996-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése