a kályha tetejét, de egy mozdulatom jobb
kézbe fagyva látszólagos folytonosságomat
keresztbe szabta, mint régi ollómmal
csuklóm a ruhadarabokat, szólni próbáltam,
de állati morajok törtek ki rajtam, úgy
tűnt, fél oldalammal az életem elhagyom,
hogy kiszakad belőlem alkar, szívizom,
és akkor nyögéseimtől fotelbe rogyva
ráztam kisfiam elé érezhetetlen tagjaim,
és fél ajakkal kértem, hogy dörzsölje
a kezem, dörzsölje, míg mentőt hív nővére,
belenézett mélyen a szemembe, két keze
közé fogta és súrolta, mire felsírtam,
hogy tiszta kosz vagyok, nézz a szemembe!,
kérte, közben próbálva letakarítani az évek
bőröm alá ivódott, fülledt foltjait
Áfra János (1987-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése