Olvasgatunk, forró italok gőzében ázunk,
kortyoljuk az egyedüllétet;
nem beszélünk – teázunk.
Odakint a hidegben tükörré
csiszolódnak az utcák. Ha
kinézel, magadat látod.
Sokszorosan reflektálódik hiányod.
Álmosan kóvályognak a folyosók,
jó lenne, ha valaki most megtalálna,
jólesne egy arc, egy kéz,
egy gyönge derék lassú hajlása.
Nem emlékszel, mi juttatott ide.
Csípős szél fúj, visszagondolsz –
semmibe hulló arcok havaznak.
Végignéz rajtad keserű tükörképed.
Talán épp szezonja van önmagadnak.
.Necz Dániel (1989-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése