de a hordalékom megmarad,
olyan gátakat emeltél a vad vizek ellen.
Tiszta csobogás előttem a város,
villámok, esők és viharok
megszelídítve várnak,
hogy átmehessek hozzád.
Így kezdődik minden nap.
Kis kutakból
az utcákba feszül a víz,
összeborítja a tetőket és az aszfaltba ragadt
reggeli csillogást,
meztelenség helyett pedig
ruhába csavar az égbolt,
hogy hallgathassam a nyugtalan mezőket
az avasodott föld alatt.
Az ékszerész kirakatában meggyulladt kövek
vigyáznak rám,
és a lányt ezredjére sem csókolhatom magamévá,
mert olyanná tetted őt, mint a gát,
amin átfolyok,
de a hordalékom megmarad.
Persze ledöntöm.
Virágföldet hord helyére esténként
a megduzzadt folyó,
és kápolnák kerülnek rá,
bizonyosságként, hogy nincs más,
csak amit reggelente megépít bennem,
és estére lebont a nyári kabócák éneke.
Kertai Csenger (1995-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése