búgó szavainknál
néhány galamb volt csak
jobb
papírra ragadt cseppeket
néztünk amint megálmodtuk
a közös sorsunkat
ami nincs
zöld függönyök lógtak
körülöttünk zöld levelek
zöldek voltak a fák tavasszal
a megcsalás idején
langyos levegő fojtogat
mint egy múzeumban
úgy kellett volna élnünk
semmihez se nyúlni ha már
semmihez sem fogható a
történetünk
gubancokat bontogatok este
amikor az idő meg az
álmatlanság
összehoz bennünket
egyszer véget kell vetni
minden csöndnek
csönd
zúg a vér az ereimben
kitörni készülő vulkán
a testem
lábaimat szedem
hogy minél messzebbre
hogy minél közelebb jussak
puhaságod megértéséhez
Krakó Ádám (1997-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése