Pedig a fák törzsét kerülgetve sokat kóboroltam
Most is az erdei utakat járom és a szántóföldeket
Te űztél ki ridegségeddel e tájra amely félig-meddig a Paradicsom
Te akinek szemei az erdőt idézik
Te aki úgy féltettél valaha mint sovány ragadozó az éltető húst
Idegen civilizáció barkácsolta a vadászleseket
Fölmászom egyre amely a mező peremén áll az erdő határában
Leülök odafönt a deszkapadra
A legelő őzeket bámulom és az elragadtatott naplementét
Ezen a vidéken tanultam meg hogy minden dolog eltáncolt mozdulat
A kuporgó kő éppúgy mint a szálló füst és a foszló falevél
Itt borul rám az éjszaka
A mező most olyan akár a kifeszített vak víztükör
Nem tudom mennyi üzemanyag lehet egy ilyen szerkezetben
Egészen közel lent a fák között motoz valami
Remélem nem perzselik meg a kicsapó lángok
Amikor a vadászles elstartol a Földtől
Molnár Dávid (1990-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése