Másik arcunk a jövőbe mered. Ezen csak a bánat hagy nyomot.
A kettőből egy talán már sohasem lehet.
Boldog se vagyok. Szomorú se vagyok.
Vajon megérjük-e a holnapot?
És szemünket nyitni lesz-e még erőnk?
Vagy csak fekszünk, mint akit az álom elhagyott,
fekszünk, mint rönkök közt a rönk?
Amit megkaphatunk s amit elveszíthetünk:
valódi részünk nem lehet.
A szeretet nem ismeri önmagát.
S az igazság nem tudja, merre megy.
Babiczky Tibor (1980-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése