szürkület előtt. A tűnő fényt őrizte a tested,
s gondoltuk, emlékezni majd jó lesz
egy ilyen délutánra, főleg, ha leszáll az este,
és mi végül fénylünk még valahogy.
A parton, ahol ültél, most alakod villan újra,
ívekből rajzolt, gyönyörű, furcsa kép.
Vihar ébredt, majd – kiadva dühét – felettünk
szépen elült. Szálakra szétbomlik minden vágy
és akarat, amit oly sok időbe került
eggyé összesodorni. Miért fut százfelé, ha végül
úgyis az édes a sóssal végképp egybevegyül majd?
Babiczky Tibor (1980-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése