szürke, nyálkás a külvilág:
arcok, melyeket többé nem ismerek fel,
eső, melynek nem érzem az illatát.
Pontatlan ecsetvonások a házak,
boszorkánykezek a fák.
fekete ég alatt
nem terem virág
Bent fojtogató, meleg magány,
viaszarcomat nézi a tömeg.
A koszos kirakatüvegen át
szmogba fulladni látom lelküket,
száraz tüdővel életért kapkodnak
könnyező, ólom-mennyek alatt.
fejvesztve rohan velünk a világ
Balla Eszter (2004-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése