szememben s a kételyek kútjába
csobbanó kövekre csillanó álmot
mely olykor angyaltempóra vált?
Nem látod?
Hol van a szívünk, ha végtelenre dobban?
Suttognak a rétek fűszálai halkan
nyáresővé hullnak könnyeim a dalban:
nincs már hova lépjek, hogy arcod eltakarjam.
Turai Laura (1983-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése