Egy éve is azt írtam az őszről, hogy másmilyen.
Hogy hiába ropog. Meg a köd.
Sok mindent látni errefelé, ráhangolt az életvágy, hogy keressek.
Újra és újra élni valamit: a megrekedés szinonimája.
Levegővételbe vett „így is szép”.
Annak kell lennie.
Most ázok szét. Némán, hatások és ingerek közt fejlődni.
Inkább felejtődni. Sok a név, sok a nagy név.
Kiszáradó terveim maradnak belőlem.
Nyomok, amik befogják a helyeket, ahol járok. Bélyeggyűjtemény a fiatalságról.
Szóval egy éve is azt írtam az őszről, hogy másmilyen.
Most talán érettebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése