Egy éve is azt írtam az őszről, hogy másmilyen.
Hogy hiába ropog. Meg a köd.
Sok mindent látni errefelé, ráhangolt az életvágy, hogy keressek.
Újra és újra élni valamit: a megrekedés szinonimája.
Levegővételbe vett „így is szép”.
Annak kell lennie.
Most ázok szét. Némán, hatások és ingerek közt fejlődni.
Inkább felejtődni. Sok a név, sok a nagy név.
Kiszáradó terveim maradnak belőlem.
Nyomok, amik befogják a helyeket, ahol járok. Bélyeggyűjtemény a fiatalságról.
Szóval egy éve is azt írtam az őszről, hogy másmilyen.
Most talán érettebb.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Turi Tímea: Két levél
„Néha egy-egy arcban meglátom, milyen voltál, amikor még nem ismertelek. Igyekszem őket nem bámulni, de nehéz. Mintha meglesném azt, amihez ...
-
Talán ez az első emlékem, az élénksárga szúrás, hirtelen öröm, aztán döbbenet, ahogy megláttam a babakocsiból, velem szinte egy magasságban...
-
Dehát direkt figyeltem, hogy a kedvenced legyen… a kávésbögre, amit tegnap törtem el. Azért kiabáltam a boltban, hogy téged nézzen mindenki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése