Egy éve is azt írtam az őszről, hogy másmilyen.
Hogy hiába ropog. Meg a köd.
Sok mindent látni errefelé, ráhangolt az életvágy, hogy keressek.
Újra és újra élni valamit: a megrekedés szinonimája.
Levegővételbe vett „így is szép”.
Annak kell lennie.
Most ázok szét. Némán, hatások és ingerek közt fejlődni.
Inkább felejtődni. Sok a név, sok a nagy név.
Kiszáradó terveim maradnak belőlem.
Nyomok, amik befogják a helyeket, ahol járok. Bélyeggyűjtemény a fiatalságról.
Szóval egy éve is azt írtam az őszről, hogy másmilyen.
Most talán érettebb.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Csillag Tamás: Hajnal
Pocsolyába lépett a hajnali fény, Léptei nyomán sikoltnak a harmatgyöngyök, Fagytól fénylenek a gubbasztó göröngyök. Átszalad a tájon a hajn...
-
Talán ez az első emlékem, az élénksárga szúrás, hirtelen öröm, aztán döbbenet, ahogy megláttam a babakocsiból, velem szinte egy magasságban...
-
A halánték deres immár... - egy fenét, a halálról most, alig 20 évesen még a matematikánál is kevesebbet sejtek, magamat, nem őt keresem. Tu...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése