felszínét hólyagosra áztatta a nap a repedt felszín
alatt sárgásra színezve a vízmolekulákat nyelődtek
el a sugarak egy ablakot húztam be de még fújt a szél
a létezés peremén gyerekek ültek és apró színes
kavicsokkal játszadoztak alattuk a homok akár a szivacs
fölszívta árnyékukat én messziről is a rózsaszín köveket
választottam ki és egy szép élénk világos zöldet
a homokszemcsék egészen összetömörültek
válluk mögött a vizet már nem lehetett látni
álmomban az angyaloknak is elsorvadtak a szárnyai
anélkül próbáltak fölszállni vagy csak a gyermekkacaj zuhant
a tó tükrére belekapaszkodva az egyre zuhanó napsütésbe
ülepedett le és nyelte el az iszap szürkesége
fény felé tartottam a zöld követ a gyermekek hirtelen beleőszültek
majd a rózsaszín következett nem történt több változás
öregek ültek a parton mielőtt ismét befagyott kinyitottam az ablakot
egyedül ült a parton istennek nevezte
önmagát arcát beragyogta a föltámadás.
Murányi Zita (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése