Polák Péter: csoda

részegnek kéne lenni talán,
és akkor nem így kanyarogna
az utcánk fölött feszülő tejút.
felhasítják az utolsó ház
kéményébe akadt csillagok,
és ugyan nem reped,
de bal és jobb lábam között
felnyílik az aszfalt, üveggolyó pereg,
hogy az égből, vagy belőlem hullik,
és én fogyok el egészen
ezen a jelentéktelen, és túlsötét estén,
azt nem tudom. de egyszerre pattan,
mennydörög az összes, ha lenne lelkem,
biztos az remegne meg most, nem a gyomrom.