között arra gondolok, jól van ez így.
Ki felszabadulásra vágyik, ki kapaszkodókra.
Nincs átjárás, semmi sem változik.
A nap néz, akár egy hóbagoly,
a közeledő vihar indigója mögül.
Mint egy szereplők nélküli utolsó ítélet,
fönt pont olyan.
Röpképtelen, idegen tájakról idehurcolt
madarak egy lezárt terület egyébként
hangulatos ösvényein. Vagyunk.
Léggyökerek lángosszagban.
A túlpart mesterséges szikláin valódi gaz.
A túlpart mesterséges szikláin valódi gaz.
Ahogy telente ugyanezek a fák, ezek a fehér törzsű –
állnak itt a szürkében. Balerinának
öltöztetett kislány egy hatvanéves fotón.
Hogy lehet valamit nyárnak elnevezni.
Persze a látványban dolgozó algoritmus ismerős.
Zsákmányállatok szaporaságával a bánat.
Megyünk oda, ahol a fű frissen szőtt selyem.
Egy zöld bunker bedőlt homlokzata. Talán nem is
vízszintes ez, egyszerűen csak én élek rossz irányba.
Félúton a jegesmedve és a japánkert között.
Félúton a jegesmedve és a japánkert között,
kényelmesen. Úgy gondolok a halálra, ahogy
megeszed a jégkrém végét. Fehér csoki.
Séta. Zivatar. Van egy kéz, ami, akárhova állok,
rám mutat. Ez miattad jutott eszembe, de
attól félek, nem csak rád igaz.
Az is előfordulhat, egyáltalán nem igaz.
Egy pázsitos domboldal közelít. Ragadozó e táj.
Megyünk, hogy megállhass a tökéletes harmónia
üres közepén a téglavörös kabátodban,
lehetőleg háttal, én pedig
csinálhassak végre rólad egy rossz fotót.
Simon Márton (1984-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése