Még mindig. Szeretlek. Emlékszem,
már annyi hús se volt rajtad, amiből
egy tízéves fiú jóllakhat. Vagy csak én nem.
Ruháidba képzellek, mint a teát, játék-
csészébe a gyerek. Ez maradt.
Darabig dajkálom magam. Aztán
csak rágyújtanék, de előtted szégyellek.
- csak így képzelhetlek el, hogy van arcod,
bár elé mindig más maszkot tartok,
lehetnél bárki, csak az nem, ami vagy.
fáztam. tépkedtem a gazt, egy síron ültem, össze-
gereblyézték a nyarat, és "zárásvan" - rám szóltak.
Te azóta is ott dideregsz, csontjaid mint a fűben,
a hideg szélben remegő csirketollak
Simon Márton (1984-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése