reflektor fénye előtt megdermedt szarvas.
Felkelni nincs miért,
felöltözni, enni sziszifuszi harc.
Munkába járni, beszélni mi célból is?
Nekem a múlttal van csak dolgom,
meg kell várnom, míg visszatér.
Addig nem mozdulhatok.
Maradok egy helyben,
így talán könnyebben megtalálsz.
Beléptem a márvány idejébe,
sűrűsödik bennem a hiány.
Puszta nézés, éber tekintet,
folytonos készenlét vagyok,
mert talán pont most,
ebben a percben megérkezel.
Ha nem így volna, elrepülnék,
vinne a szél, csapdosna ide-oda,
elvesznék egészen.
Sokan a csodámra járnak:
„Milyen méltóságos!”
Mások szidnak, hogy útban vagyok.
A gonoszabbak azt mondják,
nem is léteztél soha.
Az évszakok jönnek, mennek,
egy tarka madár néha a vállamra száll.
Turisták keresnek fel és fotóznak,
történetem senki sem ismeri igazán.
Azt mondják, én vagyok a hűség
meg a remény szobra.
És már magam sem tudom,
hogy nélküled ki más vagyok.
Ughy Szabina (1985-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése